Lemondott Boris Johnson négy magas beosztású munkatársa a botrányok miatt

MTI

Lemondott csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök négy magas beosztású munkatársa. Távozásuk szorosan összefügg Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányával.

A botrányt azok a jórészt hivatalosan is megerősített brit sajtóértesülések robbantották ki, amelyek szerint a londoni kormányfői hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány elleni szigorú kapcsolattartási korlátozások idején rendszeresen összejöveteleket, partikat rendeztek - írja az MTI.

Csütörtökön bejelentette lemondását Munira Mirza, a Downing Street szakpolitikai munkacsoportjának vezetője.

Nem sokkal később távozott tisztségéből Jack Doyle, a kormányfői hivatal kommunikációs igazgatója is.

Néhány órával Mirza és Doyle lemondása után távozott Dan Rosenfield, a miniszterelnöki hivatal eddigi stábfőnöke és Martin Reynolds, Johnson személyi titkára.

Reynolds személyesen is érintett a partibotrányban. Az ITV brit kereskedelmi televízió hírszerkesztőségéhez januárban eljutott egy e-mail, amelyben Reynolds tisztviselőket hívott meg 2020. május 20-ára egy kerti partira. A meghívóban szerepelt az is, hogy „italt mindenki hozzon magával”.

A rendezvényen hozzávetőleg 30-an vettek részt, köztük Boris Johnson.

A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt szigorú angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában.

Munira Mirza (aki 2008-ban, még Johnson londoni polgármesteri időszakában csatlakozott a kormányfő stábjához) mindenekelőtt azzal indokolta lemondását, hogy Johnson a partibotrányok ügyében tartott alsóházi vita hevében kijelentette: a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer – aki 2008-tól öt éven át az angol-walesi főügyészség (CPS) igazgatója volt – annak idején nem tett semmit az utóbbi évszázad legnagyobb brit szexbotrányának főszereplője, Jimmy Savile felelősségre vonásáért.

A szexbotrány tíz éve robbant ki, miután kiderült, hogy Savile, a BBC közszolgálati televízió valaha legnépszerűbb, 2011-ben meghalt könnyűzenei műsorvezetője évtizedeken keresztül súlyos szexuális bűncselekmények sorát követte el gyerekek sérelmére. Savile szexuális erőszakcselekményeinek legfiatalabb áldozata 8 éves volt.

Munira Mirza  a lemondását indokló levélben azt írta:

Johnsonnak elnézését kellett volna kérnie a munkáspárti vezetőt alaptalanul vádoló kijelentéséért.

A Downing Street szakpolitikai munkacsoportjának volt vezetője durván sértőnek minősítette a kormányfő által az ellenzék vezetőjével szemben megfogalmazott vádat.

Jack Doyle azzal indokolta távozását a Downing Street kommunikációs igazgatói tisztségéből, hogy az elmúlt hetek történései „rettenetes terhet róttak” rá és a családjára egyaránt.
Nem hivatalos médiaértesülések szerint mindeközben gyűlnek azok a levelek, amelyekben az alsóházi konzervatív frakció tagjai bizalmi szavazást kérnek Johnson ellen.

A Johnson vezette Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának – a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek – kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a tory frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

A BBC csütörtök este közölte: 17 képviselőről tudja, hogy benyújtották bizalmi szavazást kezdeményező levelüket az illetékes frakcióbizottsághoz. A kezdeményezők teljes száma azonban nem ismert, mivel a folyamat titkos.

Ha a bizalmi szavazást megtartják és azon Johnson elbukik, nem indulhat az utána következő vezetőválasztási versengésben.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.