Befogadhatók Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett orosz emberi jogsértésekre vonatkozó panaszai - közölte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön.
Az ukrán kormány beadványa szerint Oroszország 2014. február 27. óta tartó krími katonai jelenléte, illetve a helyi önkormányzat támogatása révén
hatékony ellenőrzést gyakorol az Ukrajna szerves részét képező Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol felett.
Állítása szerint az Oroszország területén kívül gyakorolt joghatóság az emberi jogok megsértésének adminisztratív gyakorlatát eredményezte egészen 2015. augusztus 26-ig - írja az MTI.
Az ukrán kormány kérelmének célja annak megállapítása, hogy Oroszország 2014. február 27. és 2015. augusztus 26. között a Krímben szisztematikus jogsértést követetett el, megsértve azzal az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő bíróság megállapította, hogy az ukrán kormány által kifogásolt,a Krímben elkövetett állítólagos jogsértések Oroszországra vonatkoznak,
ugyanis a kérdéses időpontban Moszkva joghatóságot gyakorolt a terület felett.
A bíróság szerint az ukrán állításokat alátámasztja, hogy a Krímben 2014 januárjától márciusig megnövekedett az orosz katonai jelenlét, az ott állomásozó orosz csapatok fenyegetést jelentettek, és aktívan részt vettek az állítólagos eseményekben.
Az ukrán kérelem befogadhatóságáról szóló döntést követően ítélet egy későbbi időpontban születik - közölték.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.