Ismeretlen támadók rakétákat lőttek ki Kabul repülőterére hétfőn, károkról vagy áldozatokról egyelőre nem tudni - jelentette a Tolo News helyi hírcsatorna.
Egyes sajtóinformációk szerint legalább öt rakétát lőttek ki a légikikötőre - írja az MTI.
A közösségi médiában egy rakétatalálat miatt lángra kapott autó képei kezdtek terjedni hétfőn, de ennek eredetiségét hírügynökségek egyelőre nem tudták megerősíteni.
A kabuli repülőtér rendelkezik rakétaelhárító rendszerrel, amelyet pár héttel ezelőtt próbáltak ki.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője nem sokkal később arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a támadásról, az emberek kimenekítése pedig szakadatlanul folytatódik.
Az elnök megerősítette azt az utasítást a parancsnokoknak, hogy meg kell kettőzni az erőfeszítéseket, hogy minden intézkedést meghozzanak a terepen lévő erőink biztonságának megóvása érdekében - hangsúlyozta a szóvivő.
Vasárnap Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy
újabb terrortámadás várható az afganisztáni főváros repülőterén,
ahol csütörtökön mintegy kétszáz halálos áldozatot követelő pokolgépes merénylet történt, amelyben 13 amerikai és két brit katona is meghalt.
A támadásért az Egyesült Államok az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet teszi felelőssé. Az amerikai hadsereg válaszul a terrorcselekményre dróncsapást mért az Iszlám Állam állásaira a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban.
A támadásban a dzsihadisták két embere - terrorcselekmények tervezője - halt meg, és még egy megsebesült.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.