Biden: a halálos támadás nem változtat az evakuációs terveken

MTI

A legalább tucatnyi amerikai életet követelő halálos támadás nem változtat az evakuációs terveken, az Egyesült Államok a hónap végéig kivonja csapatait Afganisztánból - mondta helyi idő szerint csütörtök délután a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök.

Hirdetés

"Be tudjuk és be kell fejeznünk ezt a küldetést, és meg is fogjuk tenni. Ezt az utasítást adtam. Nem fognak elriasztani a terroristák. Nem hagyjuk, hogy leállítsák a küldetésünket. Folytatjuk az evakuálást" - fogalmazott Biden a kabuli merényletekre reagáló beszédében, idézi az MTI.

Az Egyesült Államok július vége óta több mint százezer embert evakuált Afganisztánból.

A külügyminisztérium közlése szerint csütörtökön nagyjából 1000 amerikai maradt az országban, közülük körülbelül 700-an távozni szeretnének.

Afgán források szerint összesen több mint 60 ember halt meg, és legalább 140-en megsérültek a csütörtökön végrehajtott két robbantásban és azt azt követő tűzpárbajban. Az öngyilkos merénylők a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtér déli részén található Abbey Gate-nél, illetve a közeli Baron Hotel nevű szállodánál robbantottak.

Biden hősöknek nevezte azokat az amerikai katonákat, akik életüket veszítették a támadásban. "Hősök, akik egy veszélyes, önzetlen küldetésben vettek részt, hogy megmentsék mások életét" - fogalmazott.

A támadások nem sokkal azután következtek be, hogy nyugati országok felszólították a repülőtér környékén napok óta az evakuálási repülőkre várakozó afgán állampolgárokat: hagyják el a környéket az Iszlám Állam lehetséges merényletének veszélye miatt.

Csütörtök este az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közleményben tudatta, hogy "harcosai" követték el a véres támadásokat.

Biden kiemelte, hogy az Egyesült Államok csapásokat fog végrehajtani a támadásokért felelős csoport ellen. Az elnök azt mondta, hogy az Iszlám Államhoz tartozó létesítményeket fogják megcélozni az általuk választott helyen, az általuk választott pillanatban. Úgy fogalmazott: "Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Levadászunk titeket és meg fogtok fizetni."

"Az Iszlám Állam terroristái nem fognak felülkerekedni. Megmentjük az amerikaiakat. Kimenekítjük afgán szövetségeseinket. És a küldetésünk folytatódik. Amerikát nem fogják megfélemlíteni" - tette hozzá Biden.

Az elnök szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a repülőtéri támadás végrehajtásában a tálibok és az Iszlám Állam összejátszottak volna.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.