III. Kockás Kotuliliom Túra
III. Kockás Kotuliliom Túra
 / Közélet

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében nyolcadik alkalommal kerültek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék. A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-, Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyekre való felkészítés, valamint a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítése, bővítése.

A foglalkozásokra az előző évekhez hasonlóan idén is névre szóló meghívót kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent Györgyi Albert kémia- (8. osztály), Margittai Antal biológia (7-8. osztály) és természetrajz- földrajz (7-8. osztály) versenyek legjobb eredményeket elért helyezettjei, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz iránti szeretetüket. 

A meghívottakból összesen 14 tanuló (7 biológia, 2 kémia, 5 földrajz) élt a lehetőséggel, akikkel a hétvégék folyamán összesen 20 szakképzett pedagógus foglalkozott.

A Tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék záróakkordjaként a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke 2024. március 26-án harmadik alkalommal szervezte meg a Kockás Kotuliliom ismeretterjesztő túrát a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum területén. A túrán a Biológia és Kémia Tanszék oktatói és hallgatói, valamint a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett biológia, kémia és földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéken részvevő 7-8. osztályos tanulók vettek részt. A túra résztvevőihez csatlakozott a Nagydobronyi Erdei Iskola csapata is. A programban összesen 11 tanuló és 11 oktató vett részt.

A túra elején központilag szervezett járművekkel a diákok és oktatók kiutaztak a Főiskola Erdei Iskola és Kutatóbázisára. Ezt követően a közeli Szernye-csatorna partjához sétáltak el, amelynek túlpartján terül el a különleges élővilággal rendelkező Masonca rét. A csatornán kenu segítségével jutottak át a résztvevők, akik hamarosan elérkeztek a különleges látványt nyújtó ártéri réthez. A gyep növényvilágának egyik leglátványosabb faja a tavasszal virágzó, fokozottan védett kockás kotuliliom (Fritillaria meleagris), melyet Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék vezetője mutatott be a résztvevőknek. A résztvevők számos új ismerettel, élménnyel és tapasztalattal gazdagodva térhettek haza.

A túrán résztvevők étkeztetését és utaztatását a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványon keresztül a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.