Szerelméért veszítette el hercegnői címét, a palotából is kiköltözött
 / Mozaik

Elveszítette a császári családban betöltött hercegnői címét Mako japán hercegnő, aki egyetemi szerelméhez ment férjhez kedden. A szertartás a beszámolók szerint meglehetősen visszafogott volt.

Hirdetés

Négy évet kellett várni a frigyre, miután nyilvánosságra került az ügyvédként dolgozó Kei Komura anyjának pénzügyi botránya.

A leendő anyós elfogadott egy 36 ezer dolláros kölcsönt korábbi élettársától, amit nem fizetett vissza. A bulvársajtóban nagy hírverést kapott az ügy  – számolt be a CNN-re hivatkozva a Hirado.

A 30 éves hercegnő, a japán császár unokahúga, de most le kell mondania címéről és el kell hagynia a palotát, amiért összeházasodott egy közemberrel.

Hirdetés

A férj a császárnővel egyidős ügyvéd, 30 éves Komura 2018-ban New Yorkba folytatta egyetemi tanulmányait és csak alig több mint egy hónappal az esküvő előtt tért vissza, sportos, lófarokba kötött hosszú hajjal, amely óriási médiafelhajtást váltott ki.

A bulvárlapok minden létező szögből megörökítették a frizuráját.

Az esküvő napjára azonban levágatta a sokak szerint a szamurájokhoz hasonló hajviseletét.

A japán közvélemény egy része szerint a fiatal ügyvéd nem a megfelelő jelölt Mako hercegnőhöz.

A fiatal házasok a ceremónia után szűkkörű sajtótájékoztatón bocsánatot kértek mindazon kellemetlenségért, amely a házasságuk körül alakult ki, és köszönetüket fejezték ki azoknak, akik támogatták őket.

Hasonlóra legutóbb 2005-ben került sor, akkor Akihito császár egyetlen lánya mondott le címéről, amikor egy várostervezőhöz ment férjhez.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.