Több tényező együttese vezethette az amerikai Wisconsin állambeli iskolai lövöldözőt, a 15 éves Natalie Rupnow-t - közölte a helyi rendőrség vezetője kedden Madison városában.
Shon Barnes rendőrfőnök azt mondta, hogy az Abundant Life Christian School keresztény magániskolában tanuló tettes nem célzottan indította a támadást, hanem válogatás nélkül "mindenki célpont volt".
Az erőszakos cselekményben egy diák és egy tanár vesztette életét, valamint a támadó, aki a helyszínen öngyilkosságot követett el.
Hat ember megsebesült, akik közül két diák válságos állapotban került kórházba, rajtuk kívül könnyebb sérülésekkel három diák és egy tanár szorult ápolásra. Utóbbiak közül ketten már hétfőn elhagyhatták az egészségügyi intézményt.
A rendőrfőnök közölte, hogy a pontos indítékot egyelőre vizsgálják, a nyomozás kiterjed a tinédzserkorú támadó közösségimédia-tevékenységére, valamint környezetére, ideértve azt is, hogy Natalie Rupnow diáktársai részéről gúnyolódás célpontja volt-e, amiről megjelent több feltételezés is.
A hatóságok korábban azt is közölték, hogy a tettes egy kézifegyverrel kezdett lövöldözni iskolájában.
Az elkövető családja együttműködik a nyomozásban, és már tartottak házkutatást lakásukban.
A halálos lövöldözést követően Joe Biden elnök közleményében megdöbbentőnek és oktalannak nevezte a támadást.
A lövöldözés hétfőn délelőtt, tanítási időben történt az Abundant Life Christian Schoolban, ahol csaknem 400 gyerek tanult; óvodáskorúaktól a középiskolásokig.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.