Donald Trump veszélyhelyzetet hirdetett Kentuckyban, miután több halálos áldozata is van a természeti katasztrófának.
„Úgy véljük, hogy ez a szám még növekedni fog” – mondta hozzátéve, hogy a halottak között van egy anya is 7 éves gyerekével. Mint mondta, az áldozatok többsége olyan utakon ragadt autójával, amelyeket elöntött a víz. Ezért felszólította az embereket, hogy lehetőleg ne keljenek útra.
Az ítéletidő következtében több mint ezer embert vittek biztonságba a mentőszolgálatok.
Donald Trump amerikai elnök pedig az állam kezdeményezésére veszélyhelyzetet hirdetett Kentuckyban, ahol háztartások tízezrei maradtak áram-, illetve ivóvízszolgáltatás nélkül. A Nemzeti Gárdát is bevetették.
Az Atlanta Journal Constitution helyi hatóságokra hivatkozva egy további halálesetet jelentett Georgiából.
A szombat óta tartó, viharokkal kísért heves esőzések több amerikai államot is sújtanak, így Kentucky mellett Tennessee, Georgia, Arkansas, Virginia és Nyugat-Virginia is érintett.
Tennesseeben egy gát is átszakadt, ami a helyi hatóságok szerint akár életveszélyes helyzetet is teremthet, Virginiában pedig az utakat eltorlaszoló sárlavinák akadályozták a forgalmat - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.