Orosz harci repülőgépek 19 nagy hatótávolságú rakétát lőttek ki péntek reggel több ukrajnai, köztük kijevi célpontok ellen, a légicsapásokban egy civil is életét vesztette – közölték kijevi tisztviselők.
Az orosz légierő jelentése szerint a rakétákat hét Tu-95-ös stratégiai bombázórepülőről indították az ország több megyéjében lévő célpontok ellen. Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője közölte: a Kijevre kilőtt rakétákat a légvédelem kivétel nélkül megsemmisítette.
A lehulló rakétatörmelék azonban családi házakat rongált meg a megye több településén
– közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai adminisztráció vezetője.
A reggel 7 óra körül elrendelt légiriadó több mint két órán át tartott.
Orosz rakétatámadás érte az Ukrajna középső részén található Dnyipropetrovszk megyét is. Szerhij Liszak, a megye kormányzója Telegramon közölte, hogy egy civil meghalt, négy ember megsebesült, kettő közülük súlyosan. A becsapódásokban megrongálódott egy meg nem nevezett ipari létesítmény, és több mint egy tucat lakóépület Pavlohrad és Ternivka városokban, valamint Jurijivszka faluban – fűzte hozzá.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint
az ukrán légvédelem 14 beérkező rakétát lőtt le a terület felett.
Az ukrán energetikai minisztérium mindeközben bejelentette, hogy csütörtökön támadás érte a Donyeck megyében található Toreck szénbányáját, hozzátéve, hogy egy ember megsebesült, és jelentős károk keletkeztek.
Korábban, péntekre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv megye azonos nevű központját is, legkevesebb egy ember megsebesült – közölte a régió kormányzója a Telegramon. Oleh Szinyehubov elmondta: hat Sz-300-as rakéta csapódott be a város két kerületébe, és több lakóépület megrongálódott. Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere öt rakétáról számolt be.
A péntek hajnali támadás volt hetek óta az első légicsapás-sorozat, amelyet az orosz erők ukrajnai célpontok ellen indítottak. Mindaddig javarészt drónokat vetettek be éjszakai támadások alkalmával.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.