Az orosz megszálló erők csökkentették a rohamműveletek számát, de továbbra is cinikusan figyelmen kívül hagyják a hadviselés törvényeit és szokásait - jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban (Tavria) harcoló ukrán csapatok parancsnoka kedden a Telegramon.
Közölte, hogy az oroszok rakétákat lőttek ki az Sz-300-as légvédelmi rendszerből a donyecki régió egyik polgári egészségügyi intézményére. Szavai szerint komoly károk keletkeztek Szelidove város központi kórházában, valamint a "Kotljarevszka" bányában és más polgári infrastrukturális létesítményekben. "Ezen felül az elmúlt 24 órában az ellenség négy rakétacsapást, valamint 637 tüzérségi támadást hajtott végre, és 29 katonai összecsapás is volt a térségben" - tette hozzá.
Az ukrán vezérkar a Facebookon közzétett helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán védelmi erők tartják nemrég elfoglalt új állásaikat Herszon megyében, a Dnyeper (Dnyipro) folyó orosz megszállás alatti bal partján, és visszaverték az orosz erők támadásait több irányban az ország keleti és déli részén. "Az elmúlt 24 órában 70 összecsapásra került sor, az orosz erők öt rakéta- és tíz légicsapást hajtottak végre, emellett húsz alkalommal nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel csapataink állásaira és lakott területekre" - fejtette ki a vezérkar.
A kijevi katonai vezetés közlése szerint keddre virradó éjjel az ukrán légvédelem megsemmisített egy Iszkander-K manőverező robotrepülőgépet, és az Ukrajnát támadó 11 Sahid csapásmérő drónokból tízet.
A vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 610-zel csaknem 320 ezerre nőtt. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett négy tüzérségi rendszert és hét drónt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.