Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője
 / Kékfény

November 1-jén éjjel az orosz hadsereg több hullámban is támadta drónokkal Ukrajnát. A támadás során a poltavai régió prioritást élvezett a megszállók számára.

Hirdetés

Erről az RBC-Ukraine számolt Jurij Ihnatra, az Ukrán Fegyveres Erők légierejének szóvivőjére hivatkozva.

Elmondása szerint a támadás a korábbiakhoz hasonló volt. De ezúttal megnövekedett azoknak az eszközöknek a száma, amelyekkel a megszállók az ukránokat támadták.

Az éjszak folyamán Ukrajna legtöbb régiójában légiriadót hirdettek. 

Az orosz támadás fő fókusza a Poltavai régióra irányult. 

Hirdetés

"Több hullámban támadtak, a drónok csoportosan jöttek, majd páronként, egyenként szétválva, és valójában egészen a nyugati régiókig elrepültek”

 – magyarázta a szóvívő.

Ihnat hozzátette: az orosz egységek nemcsak az objektumokat próbálták eltalálni, hanem Ukrajna légvédelmének gyenge pontjait  is próbálták megtalálni.

 

November 1-ei adatok szerint az ukrán hadsereg egy nap alatt megközelítőleg 680 orosz katonát likvidált, az orosz hadsereg összvesztesége pedig az invázió kezdete óta körülbelül 301490 (+680)  katonát tesz ki - közölte az Ukrán Vezérkar.


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.