Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint agyonlőtte Andrij Parubij volt házelnököt Lvivben. Az ukrán hatóságok közlése szerint a támadó gondosan megtervezte az akciót, de a nyomozók kevesebb mint két nap alatt elfogták – írja a The Kyiv Independent.
Andrij Parubij, az ukrán parlament korábbi elnöke és ismert politikai aktivista augusztus 30-án vesztette életét Lvivben. Az 54 éves politikust egy futárnak álcázott támadó nyolc lövéssel ölte meg, a helyszínen hét töltényhüvelyt találtak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 1-jén hajnalban jelentette be, hogy a feltételezett elkövetőt elfogták.
„A gyanúsított első vallomását megtette. Jelenleg sürgős nyomozati cselekmények zajlanak, hogy minden körülményt feltárjanak”
– mondta az elnök.
Ihor Klimenko belügyminiszter közölte, hogy a férfit a nyugati Hmelnickij megyében tartóztatták le.
„A bűncselekményt alaposan előkészítették: a támadó tanulmányozta az áldozat mozgását, megtervezte az útvonalat és a menekülést is. A rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai azonban magas szintű professzionalizmusról tettek tanúbizonyságot: a gyilkosság után 24 órán belül a nyomára bukkantak, 36 órán belül pedig őrizetbe vették” – hangsúlyozta.
Parubij 1971-ben született Lviv közelében. Közéleti szerepvállalása még a szovjet időszakban kezdődött, amikor kétszer is letartóztatták kormányellenes megmozdulások szervezése miatt. A független Ukrajnában 2007-ben került be a parlamentbe, majd aktívan részt vett az ország legfontosabb demokratikus mozgalmaiban, köztük a 2004-es narancsos forradalomban.
2014-ben a Majdan-tüntetések egyik vezetőjeként vált ismertté, ahol önkéntes védelmi egységeket irányított. A Viktor Janukovics elnök eltávolítását követő hónapokban a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkáraként szolgált, éppen akkor, amikor Oroszország annektálta a Krímet, és elkezdődött a kelet-ukrajnai háború.
Kulcsszerepe miatt Parubij gyakran vált az orosz állami propaganda célpontjává.
A hatóságok jelenleg azt is vizsgálják, kapott-e fenyegetéseket a halála előtt - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.