Rakétatámadás. Illusztráció
Rakétatámadás. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Ismét országos légvédelmi riadót hirdettek Ukrajnában szombaton, találatok érték Kijevet is – közölték ukrán tisztségviselők.

Hirdetés

Három napon belül ez már a második nagyszabású rakétatámadás ukrajnai célpontok ellen.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint egy ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek a fővárost megrázó robbanásokban. Mint mondta, a sebesültek egyike egy japán újságíró, akit kórházba kellett szállítani.

A Reuters hírügynökség tudósítói tíz robbanásról számoltak be Kijevben. A városvezetés szerint a Kijev városközpontjától délre található egyik szálloda és egy lakóépület is találatot kapott.

Olekszij Kuleba, a Kijevi terület katonai kormányzója a Telegram-csatornáján azt írta, hogy „a terrorista állam” több hullámban intézett támadást rakétákkal „boldog új évet kívánva ezzel”.

Az ország más nagyvárosaiból is légicsapásokat jelentettek

Vitalij Kim, a dél-ukrajnai Mikolajiv régió kormányzója ugyancsak a Telegramon arról számolt be, hogy a térségben hatan sebesültek meg. Hozzátette, hogy az orosz erők nemcsak a nélkülözhetetlen infrastruktúrát, hanem számos városban a lakott területeket, szállodákat, garázsokat és az úthálózatot támadják.

Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője szerint a nyugati fekvésű Hmelnyickij városában ketten sebesültek meg egy dróntámadás következtében. Hozzátette, hogy a déli Zaporizzsja városában pedig lakóépületek rongálódtak meg egy támadás következtében.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a legfrissebb fogolycsere keretében 82 orosz katona szabadulhatott ki ukrán fogságból.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.