Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU).Illusztráció. Fotó: Internet
Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU).Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Kékfény

Az ukrán belügyminisztérium körözést adott ki Timur Mindics ukrán üzletember, a Kvartal 95 stúdió társtulajdonosa és Olekszandr Cukerman, a cég vezető pénzügyi szakértője ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részesei voltak a hónap elején az ország energetikai szektorában feltárt kiterjedt korrupciós hálózatnak - derült ki a tárca honlapján nyilvánosságra hozott információkból, adta hírül az MTI.

A minisztérium honlapján közölte, hogy mindkét férfi hivatalosan november 20-án tűnt el a hatóságok látóköréből. Korábbi jelentések szerint Izraelbe távoztak, még mielőtt kihallgathatták volna őket.

Kapcsolódó:
Olekszij Csernisov
Olekszij Csernisov

Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) Timur Mindicset bűnszervezet létrehozásával, bűnös úton szerzett legkevesebb 100 millió dollár tisztára mosásával, valamint a korábbi védelmi miniszter, Rusztem Umerov illegális befolyásolásával gyanúsítja. A 61 éves Cukermant a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy Mindiccsel együtt társszervezője volt a korrupciós hálózatnak.

November 10-én az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) bejelentette, hogy nagyszabású műveletet indítottak "Midasz" néven, amelynek célja egy nagy korrupciós hálózat feltárása az energetikai szektorban.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy korábban Mindics és Cukerman bekerült az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec honlap adatbázisába.

Kapcsolódó:
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: president.gov.ua
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: president.gov.ua

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.