Egy csaló pár több millió hrivnyával károsította meg eltűnt és hadifogoly katonák családjait hamis ígéretekkel. Illusztráció. Fotó: Internet
Egy csaló pár több millió hrivnyával károsította meg eltűnt és hadifogoly katonák családjait hamis ígéretekkel. Illusztráció. Fotó: Internet
 / Kékfény

Kijev megyében lelepleztek egy csaló párt, amely katonák családjainak tragédiájából húztak hasznot, a két szélhámos több mint 4 millió hrivnyát vágott zsebre azzal, hogy segítséget ígért eltűnt katonák felkutatásában vagy hadifoglyok kiszabadításában – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Hadifoglyok Kezelését Koordináló Törzsre és a Kijevi Városi Ügyészségre hivatkozva.

Hirdetés

A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy

egy férfi és egy nő csalást szervezett egy zárt Telegram-csatornán keresztül. Meggyőzték az eltűnt vagy fogságba esett katonák családjait, hogy információkat tudnak szolgáltatni rokonaik hollétéről, és segítenek nekik felkerülni a cserelistákra.

A „szolgáltatásaikért” pénzt kértek, amit saját szükségleteikre fordítottak. A megkárosított családoktól összesen több mint 4 millió hrivnyát sikerült kicsalniuk. Az ügyészség megerősítette, hogy mindkét gyanúsítottat már őrizetbe vették.

Egy 38 éves férfit ismételten, csoportosan, nagy értékben és hadiállapot alatt elkövetett csalással gyanúsítottak meg. Egy 39 éves nőt is meggyanúsítottak, akit bűnrészesnek tartanak az ügyben.

A Hadifoglyok Kezelését Koordináló Törzs arra kéri az ukránokat, hogy ne bízzanak ismeretlen forrásokban, és ne utaljanak pénzt „segítségért” cserébe. „A kormányhivatalok nem számítanak fel díjat eltűnt személyek felkutatásáért vagy katonák szabadon bocsátásáért. Csak hivatalos forrásokban bízzanak”

– szólított fel a törzs - közölte a karpat.in.ua.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.