Több mint húsz orosz drónt semmisített meg az ukrán légvédelem Kijev fölött vasárnapra virradóra, a drónokból származó törmelékek egy embert megsebesítettek – közölte a kijevi katonai közigazgatás a Telegramon, adta hírül a hirado.hu.
A tájékoztatás szerint a törmelékek emellett megrongáltak több lakóépületet, valamint gépjárművekben és trolibusz kábelekben is kárt tettek.
Szerhij Popko, a közigazgatás vezetője azt közölte, hogy egy épület kigyulladt, ám a lángokat már megfékezték.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint a lehulló törmelékek tüzet okoztak egy parkban is, egy ember pedig szívrohamot kapott az ijedtségtől.
Az ukrán hadsereg vasárnap reggel azt közölte, az orosz erők több mint 30 dróntámadást intéztek Ukrajna ellen az éjszaka, az iráni gyártmányú Sahíd drónok közül a légvédelem 25-öt megsemmisített.
Korábban hírt adtunk róla, hogy a román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint újabb, feltehetően az orosz hadsereg által használt drón darabjait találták meg Romániában, a Duna-parti ukrajnai Izmail folyami kikötővel szemben lévő Plauru település térségében. Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a román haditengerészet katonái a helyi hatóságoktól kapott információk alapján kutatták át és találták meg a dróndarabokat Plaurutól mintegy 2,5 kilométerre. A MAPN szerint olyan drónról van szó, "amilyeneket az orosz hadsereg használ".
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.