Bírósági ítélet. Illusztráció. Fotó: Kárpátaljai Megyei Ügyészség
Bírósági ítélet. Illusztráció. Fotó: Kárpátaljai Megyei Ügyészség

MTI

 / Kékfény

Az ukrán ügyészség vizsgálatot indított egy vélhetőleg újabb háborús bűncselekmény ügyében, melynek során Donyeck megyében egy orosz katona agyonlőtt egy békés lakost, aki éppen menekülőben volt bőröndjével az orosz támadások miatt veszélyessé vált régióból - közölte szerdán az ukrán főügyész hivatala.

Hirdetés

"Egy Telegram-csatornán olyan videót találtak, amelyen egy civil próbál elmenekülni a Donyeck megyei pokrovszki járásban található Udacsne településről. A férfi az út szélén haladt, kezében egy bőrönddel, amelyben megmaradt személyes tárgyai voltak. Az orosz fegyveres erők egyik katonája egy lerombolt épületből, lesállásból automata fegyverrel cinikus módon célba vette, tüzet nyitott rá és megölte" - írta a főügyészség a hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleményében, melyben az esetről készült videófelvételt is megosztotta.

A közlemény szerint a Donyeck megyei ügyészi hivatal felügyelete mellett az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói sürgősséggel folytatják az előzetes vizsgálatot az ügyben, hogy megállapítsák az eset minden körülményét, valamint azonosítsák az elkövetésben esetleg szintén részt vevő orosz katonákat. A főügyészség kiemelte, hogy idén ez már a harmadik olyan dokumentált eset csak Donyeck megyében, amikor orosz katonák ukrán civileket lőttek agyon.

Az ukrán energetikai minisztérium közölte, hogy szerdára virradó éjjel Oroszország célzott támadást hajtott végre az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat egyik kompresszorállomása ellen a dél-ukrajnai Odessza megyében,

az ukrán-román határ közelében. A közlemény szerint az érintett létesítmény része annak az útvonalnak, amely a görög cseppfolyósított földgázt fogadó LNG-terminálokat köti össze az ukrán gáztározókkal a transzbalkáni gázvezetéken keresztül. Ezen az útvonalon már szállítottak LNG-t az Egyesült Államokból, valamint tesztmennyiségeket Azerbajdzsánból. A minisztérium tájékoztatása szerint az éjjel többtucatnyi csapásmérő drónnal azokat a berendezéseket érte támadás, amelyek ezeket a szállításokat biztosítják.

"Az oroszok tömeges dróntámadása a transzbalkáni útvonal kulcsfontosságú kompresszorállomása ellen azt mutatja, hogy Moszkva minden rendelkezésére álló eszközt és nyomásgyakorlási módszert be fog vetni az európaiak energiapiaci függetlenségének és az alternatív gázszállítási útvonalaknak a megsemmisítésére"

- hangsúlyozta Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter. Hozzátette, hogy "ha az oroszok büntetlenül támadhatják az ukrán energiarendszert és gázszállítási útvonalakat, akkor Európában egyetlen infrastrukturális létesítmény sem lesz biztonságban".

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentése szerint az elmúlt 24 órában a fronton 143 fegyveres összecsapást jegyeztek fel, 

ebből 52-őt Pokrovszk térségében. A kijevi katonai vezetés szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra meghaladta az 1 millió 59 ezer főt. Kedden az ukrán erők más haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek egy orosz harckocsit, 52 tüzérségi rendszert és 147 drónt.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.