Összeütközött két személyszállító gyorsvonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek mintegy nyolcvan sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos - jelentette a TASR hírügynökség a tűzoltókra és a mentőkre hivatkozva.
A szerelvények nem sokkal délelőtt tíz óra után ütköztek össze egy alagút előtt, egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül - közölte a szlovák vasúti társaság (ZSSK), hozzátéve: a szerencsétlenség oka bizonytalan. Az összeütközés után az egyik szerelvény a vágányokon maradt, a másik kisiklott.
A mentőszolgálat diszpécserközpontjának közlése szerint a helyszínre a központi mentőszolgálat hat egysége, valamint három mentőhelikopter is kiszállt.
Matús Sutaj Estok belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott az ügyben, és elmondta, hogy a sérülések túlnyomó többsége könnyebb, ketten válságos állapotban vannak, és három ember állapota egyelőre nem ismert pontosan, mert az ütközés következtében beszorultak egy kocsirészbe.
A belügyminiszter szerint - bár ez egyelőre nem biztos - a baleset nem rendszerhiba következménye, hanem azt valószínűleg emberi gondatlanság okozta. "Az egyik mozdonyvezető valószínűleg nem vette figyelembe a jelzéseket"
- mondta Estok a TASR szerint.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.