Spanyolországban hét embert, köztük nagy követőtáborral rendelkező influenszereket fogott el a csendőrség dzsihádista propaganda terjesztése miatt - olvasható a belügyminisztérium weboldalán közzétett közleményben.
A tájékoztatás szerint három akció során vették őrizetbe a gyanúsítottakat Pontevedra, Fuensalida és Madrid városában, akik között fiatalkorú is van.
A bíróság két ember helyezett előzetes letartóztatásba, a többiek korlátozó intézkedések mellett szabadlábon védekezhetnek.
A nyomozók kizárták, hogy a három csoportnak köze van egymáshoz, de a módszerük hasonló volt. A gyanúsítottak számos profilt kezeltek a különböző közösségi platformokon, amelyeken tömegesen terjesztettek dzsihádista tartalmakat.
Pontevedrában és Madridban például
a radikális üzenetüket ártalmatlannak tűnő, fizikai edzésről és önvédelemről szóló videóknak álcázták, amelyekben dzsihádista szlogeneket és az Iszlám Állam terrorszervezet audiovizuális anyagait is felhasználták.
A belügyminisztérium közleményében kiemelte: a felhalmozott multimédiás anyagok alapján nagy érdeklődést mutattak a konfliktusövezetekben végrehajtott öngyilkos merényletek iránt, ami a letartóztatott személyek veszélyességét bizonyítja.
Az akciót az Europol és a marokkói hatóságok közreműködésével hajtották végre.
Spanyolországban idén tizenegy embert vettek őrizetbe terrorizmushoz kapcsolódó bűncselekmények gyanújával, a múlt évben 81-et fogtak el, közülük 15-en fiatalkorúak voltak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.