Jogerősen 28 évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelőjét, akit a gondjaira bízott gyermekek szexuális és fizikai bántalmazásában talált bűnösnek a marosvásárhelyi táblabíróság - közölte szombaton a Maszol.ro kolozsvári hírportál, a gyermekmentő hálózatot alapító és vezető Böjte Csaba ferences szerzetes Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
K.Sz.-t 36 bűncselekmény elkövetése miatt állította bíróság elé az ügyészség. A vádirat szerint 2007 és 2017 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, majd a Kászonaltíz községhez tartozó kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott fiúgyermekek közül kettőt megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet megrontott, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét.
Több esetben azonos áldozatról van szó, a sértettek száma összesen tizenöt, mindegyikük kiskorú (a legkisebb 8 évesnél kisebb, a legnagyobb 16 éves) volt az elszenvedett szexuális, illetve fizikai abúzusok idején.
A hajdani nevelőt első fokon 30 évi börtönbüntetésre ítélték még tavaly júliusban. A táblabíróság jogerős döntésben a kétrendbeli nemi erőszakból csupán egy elkövetését találta bizonyítottnak, amelyért a nemi erőszak esetében kiszabható legnagyobb, 10 évi börtönbüntetést szabta ki, majd ehhez a többi bűncselekmény elkövetéséért kiróható, összesen 54 évi börtönbüntetés egyharmadát hozzáadva állapította meg a 28 évi halmazati börtönbüntetést.
A végleges bírósági döntést hírül adva Böjte Csaba arra kérte híveit: imádkozzanak a gyermekek testi és lelki épségéért.
Tavaly júliusban, amikor az elsőfokú ítélet kapcsán először kapott sajtónyilvánosságot a Szent Ferenc Alapítványt megrázó gyermekbántalmazási ügy, nyugalmuk és méltóságuk megőrzésére, munkájuk lelkiismeretes folytatására bátorította munkatársait a ferences szerzetes. Felidézte: hat évvel korábban a gyermekek panaszai alapján maga tett feljelentést a volt nevelő ellen, viszont kiemelte, hogy számos átvilágítás és a hosszas nyomozás eredményeképp kizárólag K.Sz bűnösségét állapították meg a hatóságok, sem őt, sem mást nem marasztalt el a bíróság.
A Böjte Csaba által 1993-ban létrehozott Szent Ferenc Alapítvány (a Magnificat.ro honlapon elérhető információk szerint) 24 bentlakásos és 20 napköziotthont működtet magánadományokból és közpénzekből Romániában, fennállásának három évtizede alatt pedig mintegy hatezer nehéz anyagi helyzetben élő, vagy elhagyott gyerek neveléséről és ellátásáról gondoskodott.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.