Villám rongálta meg a római Constantinus diadalívet egy heves viharban. A lakosok apokaliptikus jelenetekről számolnak be, miután kevesebb mint egy óra alatt több mint 60 mm eső hullott az olasz fővárosra.
Villám csapott a római Colosseum közelében lévő Constantinus diadalívbe egy heves zivatar során kedden, és darabokat tört le az ókori építményből
– idézi a hatóság közleményét a The Guardian.
A köveket a Colosseumi Régészeti Park dolgozói azonnal összegyűjtötték és biztosították a helyszínt – közölte az olasz főváros hatósága, a keletkezett kár mértékét még vizsgálják.
Hirtelen csapott le az igen heves vihar Rómára, amely kevesebb mint egy óra alatt több mint 60 milliméternyi esőt zúdított a földre, ez egy hónapnyi őszi csapadéknak felel meg.
A keddi esőzések után Sabrina Alfonsi, Róma környezetvédelemért felelős tanácsosa azt mondta: „A vihar váratlanul alakult ki, és egyetlen időjárási előrejelzés sem jelezte előre”.
A lakosok apokaliptikus jelenetekről számoltak be, a metróállomásokat, tereket és utcákat pillanatok alatt elárasztotta a víz. A Circus Maximuson belül egy lelátó állványzatának egy része is összeomlott.
A múlt héten szintén egy heves vihar során Róma Castelverde városrészében csapott villám egy épületbe, ami tüzet okozott.
A Legambiente környezetvédelmi ügynökség tavaly decemberben közzétett jelentése szerint
2023-ban 378 szélsőséges éghajlati eseményt jegyeztek fel Olaszországban, ami 22%-os növekedést jelent 2022-hez képest. A szakértők szerint az ilyen események egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak majd
- közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.