Két ukrán állampolgárságú fiatal férfi próbált meg telefonos csalással kilencmillió forintot szerezni egy idős asszonytól, ám a rendőröknek még a pénz átadása előtt sikerült őket elfogni. A 18 és 19 éves elkövetőket csalás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy a Facebook-oldalára feltöltött hétfői bejegyzésben számolt be arról az esetről, amikor egy óbudai idős asszonyt egy magát rendőrnek kiadó férfi hívott fel még február 11-én.
A hívó azt állította, hogy
banki alkalmazottak adatokat szivárogtatnak ki, a nyomozás érdekében a nő együttműködésére van szükség, és az idős nő közreműködésével le tudnák buktatni a bank dolgozóit, a bizonyíték szerepét pedig a megtakarítása töltené be.
A tájékoztatás szerint a sértett asszony az álrendőr nyomására kétmillió forintot vett fel egy III. kerületi bankfiókban, ám a csalók ennél többre vágytak. Miután tudomást szereztek további hétmillió forintjáról, napokon át hívogatták, és manipulálták, hogy azt a pénzt is megszerezzék tőle.
A nőt folyamatos kontroll alatt tartották – még a telefonját sem tehette le, végig vonalban kellett maradnia az elkövetővel, aki lépésről lépésre irányította minden mozdulatát. A hívást kizárólag a taxi megrendelésének idejére szakíthatta meg, azon kívül folyamatos kapcsolatban kellett maradnia, hogy ellenőrizhessék a tevékenységét.
A pénz átadásakor jelszót kellett bemondania, és kifejezetten megtiltották neki, hogy beszéljen a pénzt átvevő személlyel. Az asszonynak végül gyanússá vált a helyzet, és feljelentést tett még a kétmillió átadása előtt. Múlt szerdán – már a valódi nyomozókkal együttműködve – kivette a hétmillió forintot is.
Az összesen kilencmillió forintért még aznap délután meg is érkezett egy páros, őket azonban már nemcsak az idős áldozat, hanem az óbudai rendőrök is várták.
A III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a helyszínen elfogták a 18 éves ukrán és a 19 éves ukrán–szlovák kettős állampolgárságú férfit, akiket csalás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.
A BRFK a közösségi oldalán elérhető bejegyzésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendőrség és a bankok soha senkitől nem kérik, hogy vegye fel a megtakarított pénzét, és azt adja át valakinek, ezért aki ilyen hívást kap, azonnal tegyen feljelentést vagy hívja a 112-es segélyhívót! - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.