Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Illusztráció. Fotó: Police.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Illusztráció. Fotó: Police.hu

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.

Hirdetés

A főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat szerint a mentálisan sérült, középsúlyosan elmegyenge fiatal lányt az anyja gondozta, a nő azonban 2022 tavaszától egyre türelmetlenebb lett gyermeke gondozásában, a nyári időszakban már több esetben bántalmazta puszta kézzel a sértettet, és nagy fájdalommal járó, életveszélyes sérüléseket okozott neki.

Két éve július végén az anya és az élettársa a súlyosan sérült lányt a lakóházuk fürdőszobájába vitték, ahol közösen a fürdőkád vizébe fojtották - ismertették, megjegyezve, a lánynak halála előtt rendkívüli szenvedést kellett átélnie.

A főügyészség az anyát és élettársát különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, velük szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnál.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.