Magyar rendőrség. Illusztráció. Fotó: police.hu
Magyar rendőrség. Illusztráció. Fotó: police.hu
 / Kékfény

Emberkereskedelemmel, szexuális erőszakkal és kifosztással gyanúsítják azt a 43 férfit és társait, akik egy lányt kényszerítettek prostitúcióra Bagon - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Hirdetés

Leányotthonból szökött meg, ezért eltűnés miatt körözték azt a lányt, aki idén szeptemberben érkezett látogatóba Bagra, az unokatestvéréhez. A házban tartózkodott L. Lajos is, aki a lány üdítőjébe feltehetően kábító hatású szert tett, amitől a sértett elaludt. A férfi meztelenre vetkőztette, majd megerőszakolta. Ezután egy ablak nélküli szobába zárta és 39 éves húga, valamint 46 éves ismerőse felügyeletére bízta.

A gyermeket – aki nem mehetett ki a házból – egy hónapon keresztül, szinte napi rendszerességgel erőszakolta meg. Egy alkalommal megfenyegette, és elvette tőle a nyakában lévő láncot.

Mindez nem volt elég, a hozzájuk vendégségbe érkező férfiaknak pénz, illetve kábítószer fejében szintén lehetőséget biztosított a gyerekkel való szexuális kapcsolat létesítésére. A kábítószer egy részét a gyanúsítottak fogyasztották el, de a 46 éves V. Róbert a drog nagyobb részét eladta.

Kapcsolódó:
Bírósági ítélet. Illusztráció.
Bírósági ítélet. Illusztráció.

Az erőszakoskodó férfit és társait november 15-én fogták el a Pest vármegyei zsaruk. L. Lajost emberkereskedelem, szexuális erőszak és kifosztás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. L. Melindának és V. Róbertnek emberkereskedelem miatt kell felelnie. A nyomozók őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.