A Miskolci Törvényszék előkészítő ülésen elítélte azt a két fiatalkorút, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Homa-Hajdu Eszter tájékoztatása szerint az első- és másodrendű vádlottak tavaly márciusban egy borsodi kistelepülés iskolájának udvarán két oldalról lefogták a kiskorú sértettet. A földre fektették, majd a szájába a gyermekkorú társuk füvet, kavicsot és homokot tömött, amelyet a sértett le is nyelt. Ezután elengedték a sértettet, majd távoztak a helyszínről.
A gyermek a vele történtekről senkinek nem számolt be, azonban a következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, így szülei orvoshoz vitték. Végül kórházba került, ahol megműtötték. A lenyelt idegen anyag a szervezetében bélelzáródást okozott, így a gyermek közvetlenül életveszélyes állapotba került - írta a sajtószóvivő.
A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségégüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Őket a törvényszék társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek. Mindkettejüket 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta, valamint a próbaidő alatti pártfogó felügyeletüket rendelte el - olvasható a közleményben.
Emellett a törvényszék külön magatartási szabályként fogalmazta meg a elkövetők számára, hogy vegyenek részt a pártfogó felügyelői szolgálat által szervezett csoportos, illetve a pártfogó felügyelő által felkínált egyéb foglalkozásokon.
A közlemény szerint a bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak beismerő vallomását, megbánó magatartását és azt, hogy őket a következmény tekintetében gondatlanság terheli.
Továbbá a bíróság azt is enyhítő körülményként értékelte, hogy amennyiben a cselekményt követően a sértett azonnali szakszerű orvosi segítséget kap, úgy a közvetlenül életveszélyes állapot, műtéti beavatkozással valószínűleg elkerülhető lett volna.
A törvényszék ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a társtettesi elkövetést és a sértett számára okozott pszichés megterhelést, valamint azt, hogy a cselekmény következtében a sértett hosszabb időtartamú gyógykezelésre szorult - közölte a sajtószóvivő.
Az ítélet jogerős.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.