Vádat emeltek egy férfi ellen, aki brutálisan bántalmazta és megpróbálta megölni a saját fiát, korábban pedig a nevelőanyját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen fel és adja át neki - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, 2021 szeptemberében a már nagykorú fiú látogatóban volt apjánál, és összeszólalkoztak azon, hogy a férfi szerint a fia keveset van vele. A fiú ekkor hazaindult, de az utcán apja utolérte, pofon vágta és visszaparancsolta a házba.
Pár óra múlva a fiú újra hazaindult, apja ekkor is utánament, többször fejen és arcon ütötte, és megrúgta a mellkasán. Ezután felvett az udvaron egy törött tükördarabot és azzal hatszor hátba szúrta a fiút, közben azt kiáltotta, hogy megöli.
A fiú segélykiáltását meghallotta a szomszéd, aki értesítette a rendőröket. A sértett csak a rendőrök kiérkezése után szabadult az ingatlanból, amelynek kapuját apja bezárta.
A bántalmazás következtében a fiú közvetlen életveszélyes állapotba került.
A közleményben tudatták azt is, hogy a vádlott 2021 nyarán szabadult korábbi, erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott fegyházbüntetéséből. A nevelőanyjához költözött egy Pest vármegyei településre, majd az idős nőt fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen fel és adja át neki.
Miután az értékesebb ingóságokat a férfi eladta, kiabálva, veréssel fenyegetve annyira megfélemlítette az asszonyt, hogy az összesen 900 ezer forint kölcsönt vett fel egy magánszemélytől, illetve egy pénzügyi szolgáltatótól, és ebből 800 ezer forintot átadott neki.
A férfi folyamatosan nyomás alatt tartotta nevelőanyját, bántalmazta, és előfordult, hogy a karján késsel megszúrta. Végül az idős asszony elmenekült az otthonából a testvéréhez.
A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete és folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat a férfi ellen.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.