Tizenhét sértettet azonosítottak és tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként emberkereskedelem miatt egy egyhetes rendőrségi akcióban, amelyet június elején tartottak az Europol, a Frontex és az Interpol szervezésében - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen (EMPACT) a hírszerzésre és a bizonyítékokra támaszkodó uniós rendvédelmi kezdeményezés, célja az EU-t érintő legfontosabb bűnügyi fenyegetések kezelése.
A június 3. és 9. között tartott EMPACT-akció egyik kiemelt célja az emberkereskedelem azonosítása, valamint felszámolása volt,
a razziában Magyarország mellett több mint 40 állam, valamint az Interpol, az Europol és a Frontex is részt vett - tették hozzá.
Az akcióban mintegy ezer szakember vett részt, 4227 embert, 2484 járművet, 866 helyszínt és 3715 okmányt ellenőriztek;
14 magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként emberkereskedelem és kényszermunka, üzletszerű kerítés, prostitúció elősegítése és kitartottság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök 17 sértettet azonosítottak, közülük 12 (ebből 7 kiskorú) szexuális célú kizsákmányolás, 5 (ebből 2 kiskorú) kényszermunka sértettje. A nyomozók 3 új eljárást rendeltek el emberkereskedelem és kényszermunka elkövetésének gyanúja miatt.
Beszámoltak arról, hogy a KR NNI debreceni osztályának nyomozói a német hatóságokkal folytatott nemzetközi adatcsere révén azonosítottak egy szolnoki férfit és két bűntársát. A férfi a gyanú szerint 2023 elejétől egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, testi és értelmi fogyatékossággal élő magyar nőt szervezett be németországi prostitúcióra.
A nyomozók mindhárom elkövetőt június 4-én fogták el Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. A két férfit és a nőt emberkereskedelem és kényszermunka miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket - áll a közleményben..
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.