Kiskorú áldozat. Bántalmazás. Illusztráció
Kiskorú áldozat. Bántalmazás. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki szexuális bűncselekmények sorát követte el három kiskorú, nevelt lányával szemben - közölte a vádhatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Hirdetés

Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a vádlott 20 évesen, 2018-ban, egy dél-hevesi faluban létesített élettársi kapcsolatot a gyermekek édesanyjával. Az összeköltözéskor a három gyermek közül az ikerpár 7, míg nővérük 10 éves volt.

A férfi 2020 tavaszán először a nagyobbik lányt molesztálta, akit egyre gyakrabban zaklatott szexuálisan. A következő év nyarától pedig már a fiatalabb lánytestvéreket is perverz cselekményei részesévé tette

 - írta az ügyészség.

A vádirat szerint 

a férfi megtiltotta, hogy a lányok bárkinek beszéljenek a történtekről. 

Az elszenvedett szexuális cselekmények miatt ugyanakkor a gyermekek súlyos lelki sérüléseket szenvedtek - húzta alá a szóvivő.

Hirdetés

A férfit a rendőrség 2022 márciusában vette őrizetbe, majd a bíróság elrendelte letartóztatását. A Heves Vármegyei Főügyészség 

a férfit háromrendbeli, 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és szexuális kényszerítés bűntettével vádolja.

Konkoly Thege László közölte: ha a férfi - eddigi tagadásával szemben - beismeri bűnösségét, a főügyészség 11 év fegyházbüntetés kiszabását javasolja a bíróságnak, és a vádlott végleges hatályú eltiltását kéri minden gyermekekkel kapcsolatos tevékenységtől és foglalkozástól.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.