Nem vadásztrófeák kitöméséhez használta módszerét egy férfi, akit a NAV munkatársai Győr-Moson-Sopron vármegyében füleltek le. Gépkocsija minden szegletét füstölnivalóval tömte tele - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook-oldalán.
A pénzügyőrök épp ellenőrzési helyszínt váltottak volna, amikor megpillantottak egy bolgár furgont, amely vélhetően korábban térhetett le az autópályáról, mint azt úticélja indokolta volna.
A pénzügyőrök egy rajkai benzinkút parkolójában vizsgálták át az autót, ahol hamar kiderült, miért is választotta a kevésbé zsúfolt útvonalat.
A vázszerkezetből, az alvázból, az akkumulátor-tartóból és a lökhárítóból összesen 540 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta került elő.
A 26 éves sofőr azt mondta, hogy minden üreget saját kezűleg tömött meg cigarettával, hogy majd Hollandiában eladja.
A rafinált módszert könnyen leleplezték a pénzügyőrök.
A jármű vezetője közel kétmillió forint jövedéki bírságra számíthat, az 1,2 millió forint értékű dohányterméket pedig lefoglalták a pénzügyőrök.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.