A Fővárosi Ítélőtábla jogerős másodfokú ítéletével bűnösnek mondott ki társtettesként kábítószer-kereskedelem bűntettében egy ismert médiaszemélyiséget és két művésztársát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség 2021 nyarán emelt vádat egy német állampolgárságú, de a magyar művészérában huzamosabb ideje jelen lévő középkorú férfival és társaival szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
A Fővárosi Törvényszék 2023 februárjában kihirdetett elsőfokú ítéletével a kokainnal és extasyval üzletelő dílert jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év fegyházra ítélte.
Három - művészeti tevékenységet végző - bűntársa közül kettőt kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és őket 1,5 millió, illetve 840 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, harmadik társukat pedig kábítószer birtoklás vétsége miatt megrovásban részesítette.
Kifejtették, hogy a színész-producer terhelt 2018 óta szervezett összejöveteleket lakásán, a rendezvényekre vendégeivel - így bűntársaival is - kokaint szerzett be az azzal kereskedő társuktól, majd a "kábítószert művészi együttgondolkodásuk előmozdítására közösen elfogyasztották".
Az ügyészség szerint hasonlóan jártak el az elkövető művésztársai 2019. március 22-én is, amikor a kokain megvásárlását követően rendőri ellenőrzés alá vonták járművüket, és tőlük a rendező-forgatókönyvíró társuk lakására szervezett újabb összejövetelre szánt, mintegy három gramm kokaint lefoglalták.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a művészvilágba bejáratos kábítószer-terjesztővel szemben súlyosabb szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg három művész bűntársával szemben forgalomba hozatallal, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapításáért és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.
Az ügydöntő határozattal szemben a díler védője a büntetés enyhítésére, míg a médiaszemélyiség társának védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, harmadlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében fellebbezett.
A Fővárosi Ítélőtábla az egykori "Nagy Ő"-t végül 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg két társát 1 év 6 hónap, illetve 1 év börtön fokozatú, az egyik esetében 2 évi időtartamra, a másikat pedig 1 év próbaidő tartamra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és rendelkezett az előzetes bírói mentesítésükről.
A másodfokú bíróság az ügyben kábítószer-kereskedőként elítélt elsőrendű terhelt elsőfokú ítéletét helyben hagyta - áll a közleményben.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.