Lengyel rendőrség. Illusztráció. Fotó: Internet
Lengyel rendőrség. Illusztráció. Fotó: Internet
 / Kékfény

Új veszélyekre készül az ukrajnai háború lezárását követően a rendőrség Lengyelországban. Marek Boroń országos rendőrfőkapitány, rendőrtábornok a Lengyel Rádiónak adott interjúban elmondta, az egyik valós fenyegetést a keletről érkező szervezett bűnözői csoportok megjelenése jelenti, hasonlóan ahhoz, ami az 1990-es években, a balkáni háború után történt.

Hirdetés

„Mondjuk ki őszintén: ami a háború befejezése után történni fog – figyelembe véve azt, ami a balkáni háborút követően történt –, mindenki számára nehéz helyzetet jelent majd” – fogalmazott a rendőrség vezetője a Lengyel Rádiónak, erről InfoSecurity24 adott hírt. Marek Boroń hozzátette, hogy a rendőrség kapcsolatban áll más európai országok szolgálataival, például egy Europollal közös akció keretében is. „Információkat cserélünk, elemezzük ennek a bűnözésnek a tendenciáit” – tette hozzá.

A rendőrfőkapitány úgy látja, hogy a lengyel szolgálatok ma lényegesen felkészültebbek, mint három évtizeddel ezelőtt. „Ugyanakkora lesz-e a lépték? Biztosan nem, mert a szolgálatok ma már másképp működnek” – jelentette ki Marek Boroń.

Az országos rendőrfőkapitány felidézte, hogy az 1990-es években Lengyelország rendszerváltáson ment keresztül, „ma már azonban rendelkezik tapasztalattal, a rendőrség és más szolgálatok is jól felszereltek.

Hirdetés

„Megvan a helyzetismeret, már csak az a kérdés, milyen eszközöket alkalmazunk az ilyen típusú bűnözés elleni fellépésben, valamint milyen lesz az együttműködés más országokkal”

– tette hozzá.

A Lengyel Rádió arra is emlékeztetett, hogy az 1990-es években Lengyelország korábban nem tapasztalt mértékű szervezett bűnözéssel szembesült.

„A bandák nemcsak együttműködtek a keleti határon túli maffiákkal, hanem a balkáni háború befejezése után becsempészett lőfegyverekkel is rendelkeztek” – olvasható az összeállításban - közölte a hirado.hu.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.