Egy 61 éves nő életét vesztette, három utasa megsérült egy közlekedési balesetben Kosztilivkánál, Rahó közelében. A sofőrt őrizetbe vették. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség
Egy 61 éves nő életét vesztette, három utasa megsérült egy közlekedési balesetben Kosztilivkánál, Rahó közelében. A sofőrt őrizetbe vették. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

2025. július 9-én, délután 16 óra körül súlyos közlekedési baleset történt a Rahói járásban, Kosztilivka (Barnabás) településen, amelynek következtében egy ember életét vesztette, hárman pedig megsérültek.

Erről az Ukrán Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltsége számolt be Facebook-oldalán.

A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben egy Mercedes Sprinter mikrobusz és egy Daewoo Nexia személygépkocsi ütközött össze. 

A rendőrségi vizsgálat szerint a mikrobuszt egy 62 éves férfi vezette. A férfi figyelmetlenül áthajtott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő személyautóval, amelyet egy 61 éves nő vezetett.

A nő a helyszínen életét vesztette. Járművében három utas is tartózkodott – egy 32 éves felnőtt, valamint két gyermek (14 és 12 évesek). Őket különböző súlyosságú sérülésekkel szállították kórházba.

A mikrobusz sofőrje józan volt a baleset idején. 

Őt a rendőrség őrizetbe vette az ukrán Büntetőeljárási Törvénykönyv 208. cikke alapján, és ideiglenes fogdába szállították

A rendőrség a baleset ügyében eljárást indított az ukrán Büntető Törvénykönyv 286. cikkének 2. része alapján, amely halált okozó közúti közlekedési szabálysértést szankcionál.

A járműveket lefoglalták, a hatóságok folytatják az eset körülményeinek kivizsgálását.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Egy 61 éves nő életét vesztette, három utasa megsérült egy közlekedési balesetben Kosztilivkánál, Rahó közelében. A sofőrt őrizetbe vették. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség
Egy 61 éves nő életét vesztette, három utasa megsérült egy közlekedési balesetben Kosztilivkánál, Rahó közelében. A sofőrt őrizetbe vették. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.