Bírósági ítélet. Illusztráció.
Bírósági ítélet. Illusztráció.

MTI

 / Kékfény

Pénteken kivégeztek egy nőt Délnyugat-Kínában, miután több éven keresztül gyermekeket rabolt el és haszonszerzés céljából eladta őket - jelentette a kínai állami média.

Hirdetés

A vád szerint Jü Hua-jing 1993 és 2003 között bűntársaival együtt gyerekeket rabolt el Kujcsou, Csungking és Jünnan tartományból, majd nyereségvágyból eladta őket. Összesen 17 gyermek elrablásáért ítélték el.

Az ügyre először 2022-ben derült fény, amikor Jang Niu-hua, akit Jü 1995-ben 3500 jüanért (körülbelül 180 ezer forint) eladott, a kujjangi rendőrségnél tett feljelentést, miután az akkor 30 éves Jang a szüleit kereste. A feljelentés vezette el a rendőrséget Jühöz, akit azonnal le is tartóztattak.

A kínai állami média korábbi jelentése szerint Jü első áldozata a saját fia volt, akit az akkor 20 éves nő 5000 jüanért (körülbelül 260 ezer forint) adott el.

Hirdetés

Jüt először 2024 október végén ítélték halálra, de a nő fellebbezett, ezt azonban a tartományi népbíróság később elutasította, majd a további bizonyítékokat figyelembe véve, másodfokon is megerősítették a halálos ítéletét.

A kivégzést a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban lévő Kujjang város bírósága hajtotta végre, miután a legfelsőbb népbíróság is jóváhagyta az ítéletet.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.