Kárpátalján bíróság elé áll egy covid-okmányokat hamisító orvos és három társa
Kárpátalján bíróság elé áll egy covid-okmányokat hamisító orvos és három társa
 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Kárpátalján a nyomozók vádat emeltek azon személyek ellen, akik PCR-tesztek hamisításában érintettek.

Hirdetés

A gyanúsítottakat a rendőrség az SZBU munkatársaival együttműködve leplezte le.

A nyomozás során kiderült, hogy a 44 éves egészségügyi dolgozó három másik személlyel összejátszva

hamis COVID-19 antigénteszteket értékesítettek.

A betegek fogadása során az orvos felajánlotta nekik, hogy mindenféle orvosi beavatkozás nélkül vásároljanak negatív COVID-19 tesztet.

Az orvos bűntársai pedig elkészítették a hamisítványokat.

A bűnelkövetők egy illegális nyomdát hoztak létre az egyik helyi vállalkozás területén, és szolgáltatásaikat dokumentumonként 500 hrivnyára becsülték.

A rendőrök minden szükséges műveleti intézkedést, valamint a gyanúsítottak lakóhelyén és munkahelyén engedélyezett házkutatást végeztek. A nyomozók csoportosan elkövetett okmányhamisítás miatt január 4-én emeltek vádat a négy törvénysértő ellen.

Hirdetés

Az ügyben a mai nappal lezárult az előzetes nyomozás. A vádiratot a büntetőeljárás anyagaival együtt benyújtották a bíróságra.

A vádlottak akár 5 évig terjedő szabadságvesztésre vagy ugyanennyi ideig tartó szabadságkorlátozásra számíthatnak - olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség Facebook-oldalán.