A hatóságok a földrengés után figyelmeztetést adtak ki, mely több tartományt is érint. A cunamiveszély az ország déli, délnyugati részét érinti.
Miután Japán partjainál 6,9-es erősségű földrengést észleltek, a szigetország hatóságai cunami veszélyére figyelmeztetnek. A föld Mijazaki közelében Hiuga térségében mozdult meg és a cunami az ország déli részén csaphat majd le.
A Daily Mail beszámolója szerint a szökőárról szóló figyelmeztetések számos régiót érintenek a dél-nyugati Kiusu és Sikoku szigeteken. A törésvonalon fekvő szigetországban gyakoriak a földrengések és a cunami sem ismeretlen a japánok számára.
Legutóbb idén január elején 7,6-es erősségű földrengés rázta meg Japánt, a földmozgás után cunamiriadót adtak ki a tengerpart mentén fekvő részeken, van, ahol öt méter magas hullámokat vártak. A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal érkezett szökőár Vadzsima kikötőjébe. A földmozgás fészke Isikava prefektúrában, tíz kilométer mélyen volt.
2011-ben a fukusimai atomerőművet megrongáló cunami azonban egy jóval erősebb, 9,0-es erősségű földrengés eredményeként csapott le a szigetországra.
A 2011. március 11-i, pusztító erejű, 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár, amely a legnagyobb japán sziget, Honsu keleti partvidékének nagy részét letarolta, több mint 22 ezer emberéletet követelt. A tengerparton fekvő Fukusima I atomerőművet sújtó földrengés és szökőár tönkretette a létesítmény áramtermelő és hűtő berendezéseit, ami az erőmű hat reaktorából háromban katasztrofális leolvadást idézett elő; ez volt a világ legsúlyosabb nukleáris balesete a csernobili atomerőmű 1986-os felrobbanása óta - közölte a vg.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.