Balesetet szenvedett csütörtökön az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe az indiai Ahmadábád repülőterén. A szerencsétlenségnek több mint 290 halottja van Az Air India anyavállalata, a Tata bejelentette, 10 millió indiai rúpiával segíti azokat a családokat, amelyek elvesztették családtagjukat a szerencsétlenségben, valamint a sérültek orvosi költségeit is magára vállalta, illetve bejelentette, hogy támogatást nyújt a katasztrófa következtében összeomlott orvostanhallgatói kollégium újjáépítéséhez is - közölte a hirado.hu.
A légitársaság először csak annyit közölt az X-en, hogy az Ahmadábádból a London-Gatwick repülőtérre tartó, AI 171 számú járatát baleset érte. Vizsgálják a történteket, és amint lehet, további részleteket ismertetnek.
Az első jelentések szerint 133 ember volt a fedélzeten,
de a gudzsaráti rendőrségre hivatkozva az ANI indiai hírügynökség arról számolt be, hogy 242 ember tartózkodott a repülőn.
Az indiai CNN News18 csatorna valamivel kevesebb emberről, 220 utasról és 12 fős személyzetről adott hírt.
A repülőgép nem sokkal a felszállás után csapódott a földbe. Úgy tudni, hogy a kapitány és a másodpilóta több ezer repülési órányi tapasztalattal rendelkezett.
Az Air India megerősítette: 242-en voltak a gépen
A légitársaság később kiadott egy újabb közleményt, amelyben megerősítette, hogy az utasokkal és a személyzettel együtt 242 ember tartózkodott a gépen.
„Köztük százhatvankilenc indiai, ötvenhárom brit, egy kanadai és hét portugál állampolgár van. A sérülteket a legközelebbi kórházakba szállítják” – írta az Air India. Hozzátették azt is, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal a szerencsétlenség kivizsgálásában, és a későbbiekben további információkkal fognak szolgálni.
Meg nem erősített hírek szerint a gép egy orvosi főiskola épületére zuhant rá Ahmadabád egyik sűrűn lakott városrészében, Megani Nagarban. (Frissítés: az ANI india hírügynökségnek egy helyi rendőrtiszt egész pontosan azt mondta, hogy a gép egy „orvosszállónak” ütközött neki, ahol jelenleg is zajlanak a mentési munkálatok).
Egyesek attól tartanak, hogy az ott tartózkodó hallgatók között is lehetnek sérültek vagy áldozatok.
A helyi rendőrség közlése szerint a balesetnek nincsenek túlélői.
Mint később kiderült: egy Londonban élő brit állampolgár túlélte a balesetet – írja a Sky News.
A Tata Group kártalanítja a légikatasztrófa áldozatainak hozzátartozóit
A Tata Group, az Air India légitársaság tulajdonosa bejelentette, hogy pénzügyi támogatást nyújt a tragédiában elhunytak családtagjainak. A vállalat 1 millió indiai rúpiát – mintegy 86 ezer fontot – ajánlott fel az áldozatok hozzátartozóinak.
A cég közleménye szerint a túlélők orvosi ellátásának teljes költségét is fedezik, továbbá hozzájárulnak annak az orvosi főiskola épületének az újjáépítéséhez, amely a becsapódás során súlyos károkat szenvedett – írta a Sky News.
„Nincsenek szavak, amelyekkel megfelelően kifejezhetnénk a gyászunkat, amit ebben a pillanatban érzünk” – fogalmazott a Tata Group az X közösségi oldalon közzétett nyilatkozatában.
A külügyminisztérium nem tud magyar áldozatról
Az indiai repülőgép balesetének nincs magyar állampolgárságú áldozata, nagykövetségünk továbbra is folyamatos kapcsolatban marad az illetékes hatóságokkal és szükség esetén konzuljaink készek minden lehetséges segítséget megadni a térségben tartózkodó magyaroknak – közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.