Három hónap nyomozás után az isztriai rendőrség három ukrán állampolgár ellen emelt vádat, akik még májusban az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében szándékosan okoztak tüzet, amelyben 22 hajó semmisült meg - írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton.
A tűzvész előtti események rekonstruálásával a bűnügyi szakértők megállapították, hogy a három ukrán állampolgár - két 25 és egy 28 éves férfi - május 14-én Lengyelországból érkezett Horvátországba.
Leparkolták autójukat valahol Medulin környékén, majd gyalogosan indultak a jachtkikötőbe.
A térfigyelő kamerákon jól látszik, hogy egyikük átbújik a kerítés alatt, míg a másik kettő előtte őrködik. A fiatal férfi hajnali négy órakor az egyik jachtra egy gyúlékony anyaggal teli üveget dobott, az ott keletkezett tűz pedig átterjedt a többi hajóra, összesen 34-re, amelyek közül 22 teljesen megsemmisült. A hatóságok közlése szerint a tulajdonosoknak okozott károk értéke meghaladta a kétmillió eurót.
A rendőrség körözést adott ki a három ukrán állampolgár ellen, akik az eset után vélhetően azonnal elhagyták az országot, így jelenleg elérhetetlenek a horvát hatóságok számára.
Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont és kedvelt hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is voltak. A rendőrség azzal a hajóval kapcsolatban, amelyre a Molotov-koktél dobták csak annyit közölt: pulai jelzést viselt és egy 65 éves ember tulajdonában állt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.