Tűzoltók fékezik meg a toronyház lángjait Hongkong Tai Po negyedében (Fotó: MTI/AP/Chan Long Hei)
Tűzoltók fékezik meg a toronyház lángjait Hongkong Tai Po negyedében (Fotó: MTI/AP/Chan Long Hei)
 / Kékfény

A legfrissebb értesülések szerint legkevesebb 36 ember életét vesztette, miután szerdán kigyulladt egy kívülről felállványozott lakótömb Hongkong északi Taj Po negyedében – közölte John Li, a különleges közigazgatási státusú terület kormányzója.

John Li sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 279 embert még eltűntként tartanak nyilván, 29 sérültet pedig kórházba szállítottak, heten közülük életveszélyes állapotban vannak.

A tűzoltóság korábban még 13 halottról és öt sérültről számolt be. A hongkongi média beszámolója szerint az egyik halálos áldozat egy tűzoltó volt, amit a hatóságok időközben megerősítettek. Egy másik tűzoltó hősokk miatt szorult ellátásra.

A hongkongi kormány korábban kiadott rövid tájékoztatásában négy halottról és három sérültről számolt be, utóbbiak közül kettőt súlyos, egy embert pedig stabil állapotban szállítottak kórházba a helyszínről.

A helyszínről mintegy hétszáz embert evakuáltak ideiglenes szállásra.

Több ember mentése még folyik, ugyanis az épületben rekedtek – közölte nem sokkal korábban a rendőrség. A tűzveszélyes helyeken rekedtek többsége valószínűleg idős ember – nyilatkozott a Taj Po kerületi tanács egyik tagja a helyi médiának.

Lángolt a toronyház Hongkong Tai Po negyedében (Fotó: MTI/AP/Chan Long Hei)
Lángolt a toronyház Hongkong Tai Po negyedében (Fotó: MTI/AP/Chan Long Hei)

A tűz amiatt terjedt el rendkívül gyorsan, hogy a szorosan egymás mellé épített lakóházakat renoválás céljából bambuszból készült állványokkal vették körül, amelyek anyaguknál fogva könnyen éghetők. A helyszínen készült videókon látható, amint a tűzoltók létráról vízsugárral oltják az ablakokból kicsapó lángokat. A lakókomplexum nyolc, 32 emeletes épületből és csaknem 2000 lakásból áll, mintegy 4800 lakóval. A tűzoltóság szerint a lángok hét lakótömbre terjedtek át.

A tűzoltóságot délután riasztották a tűzhöz, amelyet később az 5-ös skálán a legmagasabb fokozatba soroltak. A hongkongi South China Morning Post című lap szerint több mint 760 tűzoltó és 400 rendőr vonult ki a helyszínre.

Taj Po egy újonnan fejlesztett kerület a különleges közigazgatású Hongkong északi, magasabban fekvő részén, Sencsen mellett. Hongkongban a felújítás alatt álló épületeknél gyakran használnak bambuszállványzatot, bár a kormányzat idén bejelentette, hogy biztonsági okokból a közberuházásoknál elkezdik kivezetni ezt a technológiát - közölte a hirado.hu.

Kapcsolódó videó

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.