Legalább 11 ember meghalt pénteken egy ötemeletes, raktárként is használt lakóépületben kiütött tűzben a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila kínai negyedében – közölték a hatóságok.
A helyi kínai közösség egyik tisztviselője a DZRH rádióállomásnak elmondta, a Manila Binondo kerületében található lakóépület raktárként is szolgált, ahol a helyi kereskedők éjszaka az áruikat tárolták. A tűzben az épület tulajdonosának felesége is életét vesztette, és további halálos áldozatokra is számítani lehet. A reggeli órákban felcsapott lángokat csak három órával a tűzoltók riasztását követően sikerült eloltani – tette hozzá.
A Fülöp-szigeteken sok épület nem felel meg a tűzbiztonsági előírásoknak, ami gyakran halálos balesetekhez vezet.
Tavaly augusztusban tizenhatan haltak meg egy lakó- és raktárépületben keletkezett tűzben Manilában, míg 2023 májusában hatalmas tűzvész pusztított a főváros történelmi központi postahivatalának épületében. 2017-ben a fővárostól délre fekvő Davao City egyik bevásárlóközpontjában keletkezett tűzben 37 ügyfélszolgálati alkalmazott és a biztonsági szolgálat egyik vezető beosztottja vesztette életét - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.