Látogatók a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában (Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)
Látogatók a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában (Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)
 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Letartóztatták Macron főkomornyikját, aki tettes társaival együtt hosszú éveken keresztül lopott értékes antik tárgyakat az Élysée-palotából.

Hirdetés

Több százezer dollárt érő, antik asztali edények ellopásával vádolják Emmanuel Macron rezidenciájának főkomornyikját. A negyvenes éveiben járó férfit két lakásban és egy üzletben tartott egyidejű razzia után tartóztatták le egy társával és egy antikporcelán-kereskedővel együtt – számolt be a Mirror nyomán az Index.

A gyanúsítottak – köztük a főpincér is – elismerték, hogy

több száz porcelántányért, -csészét és ezüsttálat tulajdonítottak el a francia köztársasági elnök és felesége, Brigitte Macron orra elől.

Az ellopott tárgyakat a hatóság emberei visszaszerezték, a gyanúsítottaknak – miután beismerték a bűncselekményeket – a párizsi büntetőbíróságon lesz jelenésük. A lap szerint a pincér két éven át lopta el szépen sorban az edényeket, végül olyan sok darab tűnt el, hogy azt már nem lehetett eltitkolni.

A férfi az elmúlt öt évben az elnöki palotában dolgozott, fő feladata az volt, hogy aprólékos precizitással terítse meg az asztalokat.

Még 1756-ban alapította Madame Pompadour, XV. Lajos király szeretője azt a porcelángyárat, ahonnan az Élysée-palota ellopott étkészletének java származik.

A Sevres-műhely a hiányzó tárgyak közül többet is online árveréseken tudott azonosítani - közölte a hirado.hu.

Forrás