Egész Franciaországot sokkolta az a brutális támadás, amelynek során az ország északi részén, Rouen és Évreux között két börtönőr vesztette életét egy rabszállító furgon elleni támadásban. A „Légy”-nek becézett, társai által kedd délelőtt kiszabadított Mohamed Amra egyelőre szökésben van - közölte a hirado.hu.
„Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a bűncselekmény elkövetőit” – így reagált Emmanuel Macron köztársasági elnök a példátlan támadásra.
Kedd délelőtt, 11 óra körül a La Manche csatornától délre fekvő Rouenből a nem messze fekvő Évreux-be szállították
egy páncélozott furgonban a több bűncselekmény miatt elítélt bűnözőt, Mohamed Amrát
– számol be a történtekről a Le Figaro.
Kiszabadították a gengsztert
Eure régióban, az incarville-i fizetőkapunál váratlanul két járműből,
egy fehér Audi A5-ösből és egy BMW 5-ösből kiugorva többen megtámadták a börtönigazgatóság furgonját.
Az elkövetők lelőttek három, a rab szállításával megbízott büntetés-végrehajtó tisztet, majd a kiszabadított bűnözőt megszöktetve távoztak. Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter korábban két halott börtönőrről és három súlyosan sérültről beszélt, miközben a Le Figaro először három, később már két halottról írt az eset kapcsán.
A BFMTV hírtelevízió legalább két halottról és több sebesültről értesült.
„A nemzet a családok, a sérültek és a kollégák mellett áll.
Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk
a bűncselekmény elkövetőit, hogy igazságot szolgáltassunk a francia nép nevében. Megalkuvás nélkül cselekszünk” – ígérte az államfő a Twitteren.
A két autó egyikét később kiégve találták meg a rendőrök – értesült a Le Figaro. A lap hozzáteszi: a helyszínt és a körülményeket biztonsági okokból nem ismertette a rendőrség.
Zavartalan forgalom a vérfürdő alatt
A rabszállító furgon elleni automata fegyveres támadással az erőszak olyan szintjét értük el, amely Mexikóhoz vagy Kolumbiához méltó – kommentálta a történteket az X-en az egyik videófelvétel közzétevője.
Az esetnek láthatólag igen sok szemtanúja volt: a véres akció időszakában zavartalanul folyt az autópálya beengedő kapujának forgalma.
„Ez történik Európában a bűnözéspárti politika évtizedei után. Mikor fogjuk végre azt mondani, hogy elég volt?” – kérdi egy másik, aki Mohamed Amra portréját is közli.
Az X-en egymás után jelennek meg a szemtanúk felvételei
a bűnöző véres kiszabadításáról.
Egy kétgyermekes és egy leendő apát gyilkoltak meg
Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter elmondta: a két lelőtt büntetésvégrehajtási tiszt egyikét felesége és két gyermeke gyászolja, akik két nap múlva lesznek 21 évesek.
A másik áldozat szintén nős volt,
felesége várandós, az ötödik hónapban van
– tette hozzá a politikus.
Franciaország gyászol
„Országunk gyászol” – jelentette ki Dupond-Moretti, amikor elhagyta a börtönigazgatóság válságstábjának tanácskozását. Úgy fogalmazott: „Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk ennek az aljas bűncselekménynek az elkövetőit. Ezeknek az emberélet semmit sem jelent.”
Mohamed Amra, a „rácsfűrészelő”
A Le Figaro információi szerint a „Légy” becenevet viselő szökevényt,
Mohamed Amrát kábítószer-kereskedelem és emberölési kísérlet miatt ítélték el.
„Nem ismert azonban, hogy radikalizálódott rab lenne” – teszi hozzá a lap, arra célozva, hogy Mohamed Amra nem szerepel a fanatikus iszlamistákról (tehát: potenciális terroristákról) vezetett rendőri nyilvántartásban. A szökésben levő rab 30 esztendős, legutóbb – május 10-én – lopásért ítélték el. A Le Figarónak nyilatkozó források szerint a börtön tulajdonába tartozó furgon éppen az évreux-i börtönből szállította a bűnözőt a roueni bíróságra, ahol a vizsgálóbírónak kellett volna őt meghallgatnia.
A Le Parisien című lap megtudta: Mohamed Amra két napja próbálta elfűrészelni cellája rácsait. Azóta egy különlegesen őrzött részlegre helyezték, és megfigyelési szintjét „a 3. fokozatra emelték.”
Fog-e legyet a karvaly?
Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren jelentette be a
„Karvaly művelet” megindítását.
Ez a csendőrséget érintő riasztás készenlétbe helyezi a különböző parancsnoki szinteket, és adott időre és meghatározott körzeten belül mozgósítja az összes földi egységet: ez pillanatnyilag kétszáz csendőrt mozgósítását jelenti – közli a BFMTV.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.