Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra figyelmeztette az amerikai kongresszust, hogy fogadja el az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szóló megállapodást, mert rohamosan fogy az idő, majd kijelentette, hogy Ukrajna nyugati támogatás nélkül sem fogja magát semmilyen körülmények között megadni.
"Még akkor is, ha elfogynak a fegyvereink, lapátokkal fogunk harcolni, mert Ukrajna számára a nemzetnek a létezése a tét"
- mondta az ukrán külügyminiszter az ABC Newsnak adott interjújában az Unian közlése szerint.
Kuleba szerint az Ukrajnának nyújtott több pénz potenciálisan segítene elkerülni a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációt, amelyben az amerikai csapatok kénytelenek lennének beavatkozni.
"Bármennyibe is kerülne most Ukrajna támogatása, a világban kialakult zűrzavar helyreállításának költsége, ha Ukrajna veszít, sokkal, de sokkal magasabb lesz"
- mondta.
Figyelmeztette az Egyesült Államokat és szövetségeseit arra az üzenetre is, amelyet
egy ukrajnai orosz győzelem küldene a többi ellenfélnek.
"Ha a Nyugat képtelen megállítani Oroszországot Ukrajnában, akkor kit képes megállítani a világ más részein?"
- jegyezte meg Kuleba.
A külügyminisztérium vezetője emellett kizárta a Putyin rezsimjével való tárgyalásokat mindaddig, amíg Ukrajna nem kerül erősebb helyzetbe a harctéren.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.