Fogy az idő arra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa elfogadja az új finanszírozási megállapodást az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek növelésére - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az ABC News amerikai hírtévének adott keddi interjújában, hozzátéve, hogy ha elfogynak a fegyverek, az ukránok "lapátokkal harcolnak tovább". Ezért arra kérte az amerikai törvényhozást, hogy hagyja jóvá a két ország közötti finanszírozási megállapodást.
Az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy az országának nyújtott nagyobb pénzügyi támogatás potenciálisan segít elkerülni a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációt, így azt, hogy amerikai csapatoknak kelljen harcolniuk. "Bármibe kerül is Ukrajna támogatása, ha Ukrajna veszít, sokkal, de sokkal nagyobbak lesznek a világban keletkező konfliktusok megoldásának költségei. Ha a Nyugat nem tudja megállítani Oroszország területfoglalását Ukrajnában, akkor ki mást tud megállítani a világ más részein? Ha kifogyunk a fegyverekből, lapáttal fogunk harcolni, mert most az ukrán nemzetnek a léte forog kockán" - mondta Kuleba.
A tárcavezető kizárta annak lehetőségét, hogy Kijev tárgyalásokat kezdjen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel mindaddig, amíg Ukrajna nem lesz sokkal erősebb a csatatéren. Utalva arra, hogy a Donyeck megyei Avgyijivka körül az orosz hadsereg nemrég elfoglalt egy kisebb területet, elismerte, hogy az oroszok "megtanulták a leckét", és most "sokkal felkészültebbek a háborúra". "Több vereséget" jósolt viszont Oroszországnak az idei évre. Kijelentette, hogy ezek a "minimális" orosz nyereségek "rendkívül nagy költségekkel" jártak, és elvetette azt az álláspontot, hogy Oroszország fölényben volna a csatatéren.
Az ukrán parlament kedden megszavazta a katonai szolgálatra kötelezettek egységes elektronikus nyilvántartásának létrehozásáról és a harci cselekmények résztvevői számára igazolvány automatikus kiadásáról szóló törvénytervezetet. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása szerint az előterjesztést 249 képviselő támogatta a 450 tagú törvényhozásban.
Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte: a régióban megnövelték azt a területet, amelyből a gyerekes családoknak kötelező távozniuk. "Figyelembe véve a biztonsági helyzetet, bevezetjük a lakosság kötelező evakuálását a kupjanzski járásbeli kindrasivkai és kurilivkai kistérségekbe, ahol jelenleg 3043-an vannak, köztük 279 gyerek" - írta a kormányzó. Kiemelte, hogy minden evakuált családnak lakhatást és anyagi támogatást biztosítanak nemzetközi humanitárius szervezetek segítségével.
Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az orosz erők csapást mértek kedden a régió két falvára, és ezekben három helyi lakos megsérült.
Az Oroszországgal határos Szumi megye katonai közigazgatása arról számolt be a Telegramon, hogy a régiót az elmúlt egy nap alatt az orosz erők 23 alkalommal lőtték, és 110 robbanást lehetett hallani. Személyi sérülésről nem számoltak be.
Az ukrán vezérkar keddi helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők az utóbbi egy napban a teljes frontvonalon intenzíven támadták az ukrán hadállásokat. Az ukrán csapatok a Donyeck megyei Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka térségében verték vissza a legtöbb ellenséges támadást. Mindössze 24 óra alatt több mint 90 összecsapás volt a szemben álló erők között. A vezérkar összesítése alapján az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége több mint 372 ezer. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett két orosz repülőgépet, 24 harckocsit, harminc tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 12 drónt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.