Az észt védelmi miniszter újabb katonai segélycsomagot jelentett be Kijevben
Az észt védelmi miniszter újabb katonai segélycsomagot jelentett be Kijevben

MTI

 / Közélet

Észtország újabb, húszmillió euró értékű katonai segélycsomagot küld hamarosan Ukrajnának - jelentette be Hanno Pevkur észt védelmi miniszter csütörtöki kijevi látogatásán.

Hirdetés

Az észt védelmi tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint az új csomag elsősorban tüzérségi lőszereket, páncéltörő fegyvereket, robbanóanyagokat, gázálarcokat, mesterlövész felszereléseket és kisebb kaliberű lőszereket tartalmaz majd.

"Ezt a csomagot úgy állítottuk össze, hogy Ukrajna számára maximális előnyöket biztosítsunk, ugyanakkor garantáljuk, hogy ne csökkentse Észtország védelmi képességeit" 

- tette hozzá Pevkur.

A segélycsomag 155 milliméter kaliberű lövedékeket is tartalmaz, ami Észtország további hozzájárulása az Európai Unió azon kezdeményezéséhez, hogy egymillió lövedéket küldjenek Ukrajnába. Észtország hozzájárulását részben Dánia finanszírozza. A lőszer pontos mennyiségét biztonsági okokból azt észt védelmi minisztérium nem hozta nyilvánosságra.

Hirdetés

Pevkur Kijevben találkozott ukrán hivatali partnerével, Rusztem Umerov védelmi miniszterrel.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.