Josep Borrell: az EU és Egyiptom szerint a kétállami megoldás vethet véget a konfliktusnak
Josep Borrell: az EU és Egyiptom szerint a kétállami megoldás vethet véget a konfliktusnak

MTI

 / Közélet

Az Európai Unió és Egyiptom szerint az izraeli-palesztin konfliktus igazságos, tartós és átfogó megoldásához vezető egyetlen út a kétállami megoldás, amely véget vet a megszállásnak, és életképes palesztin állam létrehozásához vezet - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben kedden.

Hirdetés

Josep Borrell, az EU-Egyiptom Társulási Tanács 10. ülését követően újságíróknak nyilatkozva közölte: EU célja egy olyan nemzetközi koalíció létrehozása, amely támogatja a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozása politikai perspektíváinak újraindítását, és ebben Egyiptomnak kulcsfontosságú partnernek kell lennie.

A közel-keleti béke megteremtésében Egyiptom nem stratégiai partner, hanem stratégiai szereplő. A térségben semmi sem történhet Egyiptom részvétele és beleegyezése nélkül, Kairó a múltban is szerepet játszott a régió békéjének építésében - emelte ki.

Azt mondta, hogy a békefolyamat helyett a kétállami megoldás végrehajtásáról kell beszélni, ugyanis a béke megteremtése egyetlen módjának az tekinthető, ha egymás mellett létező két állam jön létre.

Hirdetés

Hangsúlyozta továbbá: Izraelnek nem lehet vétójoga a palesztin nép önrendelkezésével kapcsolatban. Ha az ENSZ elismeri, ahogyan már sokszor elismerte a palesztin nép önrendelkezési jogát, azt senki sem vétózhatja meg - húzta alá az uniós diplomácia vezetője.

Az EU-Egyiptom társulási tanács ülését követően kiadott közös közleményben a felek kijelentették: csak egy független, területileg összefüggő, szuverén és életképes palesztin állam, Kelet-Jeruzsálem fővárossal élhet békében Izraellel, összhangban a nemzetközi joggal és az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival.

Az EU és Egyiptom aggodalmát fejezte ki, és katasztrofálisnak nevezte a gázai humanitárius helyzetet, amellyel kapcsolatban a nemzetközi humanitárius jog egyetemes elveivel összhangban önmérsékletre és a polgári lakosság védelmére szólítottak fel.

"Az EU és Egyiptom elkötelezettek amellett, hogy továbbra is szorosan együttműködjenek a gázai nép emberi szenvedésének enyhítése érdekében, és megerősítik, hogy határozottan elutasítják a palesztinok kényszerű, egyéni vagy kollektív elűzésének minden formáját a megszállt területek bármely részéről, beleértve a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet is" - fogalmaztak.

A közleményben Egyiptom azonnali tűzszünetre szólított fel, az EU a humanitárius tűzszünetek fontosságát hangsúlyozta. A felek aggodalmukat fejezték ki a Ciszjordániában tapasztalt helyzettel kapcsolatban is, ahol - írták - a zsidó telepesek által, az ott élő palesztinokkal szemben elkövetett erőszak és a telepek terjeszkedésének mértéke soha nem látott szintet ért el. Aggodalomra okot adónak nevezték a palesztin közösség tagjainak erőszakos kilakoltatását is, amit a nemzetközi jog megsértésének neveztek.

Egyetértettek abban, hogy átfogó megközelítést kell elfogadni a migráció kezelésére, valamint abban, hogy jogszerű migrációs útvonalak kialakítására van szükség. Véleményük szerint kezelni kell az illegális migráció kiváltó okait, küzdeni a migránscsempészet és az emberkereskedelem ellen, valamint biztosítani a nemzetközi védelemre jogosulatlan illegális migránsok méltóságteljes és fenntartható hazatérését és visszailleszkedését.

Az EU és Egyiptom elkötelezett a migránsok és menekültek jogainak védelme mellett - szögezték le, majd hozzátették: továbbra is együtt fognak működni a menekültek befogadására irányuló egyiptomi erőfeszítések sikere érdekében.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.