Kanada nyugati részén 18 ezer embert zártak el a külvilágtól az áradások és sárcsuszamlások, amelyek utakat, házakat és hidakat pusztítottak el.
Az árvíz visszahúzódása ugyan segítette a mentési munkálatokat, de a felhőszakadás egész városokat zárt el Brit Columbia tartományban, és ellehetetlenítette az ország legnagyobb kikötőjének, Vancouvernek a megközelítését - írja az MTI.
Ezzel komoly ellátási zavarok keletkeztek.
A hatóságok eddig egy halálos áldozatról számoltak be. John Horgan tartományi kormányfő szükségállapotot hirdetett, és azt mondta, hogy a halottak száma emelkedhet.
Számos település a Vancouvertől keletre és északkeletre fekvő hegyvidéki területeken található, ahová csak korlátozottan lehet eljutni.
Az emberek lecsupaszították a boltok polcait, bár a hiányt inkább a pánikszerű vásárlások, mint a megszakadt ellátási láncok okozták.
A fővárosban, Ottawában Bill Blair belbiztonságügyi miniszter azt mondta, hogy a tartományban az esőzés enyhülésével a folyók vízhozama csökkenni kezdett.
"A helyzet azonban továbbra is kritikus, de valójában javulás tapasztalható" - mondta egy tájékoztatón.
Ottawa ígéretet tett arra, hogy a légierő több száz katonáját küldi Brit Columbiába, akik közül az elsők már meg is érkeztek. További ezrek állnak készenlétben. A Vancouvertől keletre fekvő Abbotsford városa egy ponton attól tartott, hogy a víz elárasztja a szivattyúállomást, és mind a 160 ezer lakost evakuálni kell.
Henry Braun polgármester csütörtökön azt mondta, hogy a szivattyútelep állapotában nem történt változás, és a víz egyes részeken "elég jó ütemben" apad. A vancouveri kikötő működés zavarai tovább súlyosbítják az ellátási láncok problémáit, és még a karácsonyfák beszerzése is nehezebbé válhat - mondták a gazdák.
Ugyanebben a régióban a nyári hőhullám során keletkezett hatalmas erdőtűz miatt a dombok növényzet nélkül maradtak, ami hozzájárult az áradásokhoz és a sárcsuszamlásokhoz.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.