Emmanuel Macron francia elnök dijoni útja során kijelentette, kedden tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a mariupoli „rendkívüli humanitárius művelet” elindításáról – számolt be róla a Le Monde francia napilapra hivatkozva a Hirado.
A francia elnök szerint a cél a humanitárius akció minél hamarabbi elindítása, tekintve,
hogy az ostromlott kikötővárosban még mindig tekintélyes létszámú, 160 ezres civil lakosság vár evakuálásra.
Macron nyilatkozatában bírálta Oroszországot, szerinte „Oroszország kudarcot vall a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásában”.
Mariupol február vége óta áll ostrom alatt, a város polgármestere szerint a háború kezdete óta több mint ötezer ember vesztette életét, az épületek 90 százaléka megrongálódótt, 40 százaléka pedig megsemmisült.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.