Furcsa lárvákat találtak egy csomagban az Egyesült Államokban. A reptéri ellenőrzés során felbukkant rovarokat alaposan kivizsgálták, és kiderült, hogy utoljára száztíz éve észlelték a fajt.
A Smithsonian intézet egyik szakértője azonosította a poggyászban talált rovart, amit 1912-ben láttak utoljára – írta az NBC News-ra hivatkozva a Hirado.
Kris Grogan a vám- és határvédelmi hivatal szóvivője elmondta, hogy a szakértő Salma brachyscopalis Hampsonként azonosította a rovart,
ami egy olyan lepkeféle, aminek az észlelését 1912 óta nem jegyezték fel.
A lepke lárváit bebábozódva találták meg egy csomagban a detroiti Metropolitan repülőtéren. A lárvák maghüvelyekbe voltak zárva, tulajdonosa szerint gyógyteának szánták.
A vám- és határvédelmi hivatal szóvivője közölte, hogy a különleges leletet tavaly szeptemberben találták meg egy olyan poggyászban, amit a Fülöp-szigeteken adtak fel.
A lárvákat lefoglalták és elszállították egy tudományos intézetbe további vizsgálatokra. A rovarok ellenőrzött körülmények között, karanténban keltek ki, és furcsa, kiemelkedő fekete foltok voltak rajtuk. A kikelt rovarokat megvizsgálta egy mezőgazdasági szakértő,
aki úgy vélte, hogy a fényiloncafélék családjába tartoznak a rovarok, azonban a nemzetséget és a fajt már nem tudta azonosítani.
A rovarokat további vizsgálatoknak vetették alá, a Smithsonian kutatási intézet és múzeum egyik szakértője pedig sikeresen azonosította. A szakértő szerint ez a legelső alkalom, hogy a Salma brachyscopalis Hampson lárváit és bábjait begyűjtötték.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke