Negyvenhatan meghaltak, köztük tizenkét gyerek, amikor felborult és kigyulladt egy turistabusz Bulgáriában kedd hajnalban. Hét túlélőt kórházban ápolnak. A busz Isztambulból tartott hazafelé három másik járművel együtt, amelyeken többnyire észak-macedón turisták utaztak.
Az eddigi vizsgálatok szerint az egyik jármű az autópálya szalagkorlátjának csapódott, felborult és kigyulladt. Ez volt a legsúlyosabb buszbaleset Bulgária történetében – hangzott el az M1 Híradójában.
Még a sokat tapasztalt tűzoltókat is megrendítette a látvány, amely a hajnali buszbaleset helyszínén fogadta őket.
A kiégett járműben elszenesedett holttestek hevertek.
Az eddigi információk szerint a buszon utazó ötvenkét utas közül 46-an meghaltak a tűzben, köztük tizenkét gyermek. A busz ajtajai zárva voltak, így esélyük sem volt kimenekülni.
„Még soha nem láttam ehhez hasonlót, keresem a szavakat, a helyszínelő kollégák is alig térnek magukhoz. Az áldozatok olyan állapotban vannak, hogy rendkívül nehéz lesz őket azonosítani” – mondta a helyszínen Bojko Raskov, az ügyvezető kormány belügyminisztere.
A tragédiát csak heten élték túl, ők a busz leghátsó ülésein utaztak, és még sikerült kitörniük az ablakot, mielőtt a lángok elborították az egész járművet.
Egy szófiai kórházban ápolják őket égési sérülésekkel.
A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. Annyi bizonyos, hogy röviddel hajnali két óra után a busz áttörte a szalagkorlátot és kigyulladt, az viszont nem világos, hogy az ütközés után vagy közvetlenül előtte borult lángba.
„Lépésről lépésre próbáljuk rekonstruálni a történteket, a túlélők beszámolója alapján. Sajnos, eddig csak két utassal tudtunk beszélni a többiek sokkos állapotban vannak, két embert az intenzív osztályon kezelnek, nincsenek életveszélyben” – közölte Borislav Sarafov főügyészhelyettes.
Az áldozatok valamennyien észak-macedón állampolgárok voltak, és egy törökországi kirándulás után tartottak hazafelé.
A bolgár sajtó úgy tudja, a turisták négy busszal utaztak. A baleset előtt a konvoj megállt egy benzinkútnál, az elől haladó három jármű azóta biztonságban visszatért Észak-Macedóniába.
Az kirándulást egy szkopjei cég szervezte, amelynek bezárt irodája előtt napközben újságírók és aggódó hozzátartozók gyülekeztek, akik arról panaszkodtak, hogy senki nem értesítette őket.
A kiskorú áldozatok közül heten ugyanabba a szkopjei iskolába jártak, ahol a tragédia miatt rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.
A tragédia miatt Észak-Macedóniában a középületeken félárbócra engedték a lobogókat, a kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.
Bulgáriában az államfő a szerdai napot nemzeti gyásznappá nyilvánította a baleset miatt.
A szkopjei rendőrség nyomozást indított az utazást szervező cég ellen. Bulgáriában a helyi és az észak-macedón hatóságok közösen próbálják kideríteni, hogy műszaki hiba, vagy emberi mulasztás okozta a balesetet. A bolgár sajtó arról ír, hogy az érintett útszakasz legendásan rossz állapotban van, ahol – a környékbeliek szerint – az elmúlt években sűrűn fordultak elő kisebb-nagyobb balesetek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke