Újabb cseh önkéntes esett el Ukrajnában
Újabb cseh önkéntes esett el Ukrajnában

MTI

 / Kékfény

Újabb cseh önkéntes esett el Ukrajnában - közölte csütörtökön a Seznam Zprávy prágai hírportál, amelynek az értesülését a cseh külügyminisztérium megerősítette.

Hirdetés

Ő volt a negyedik, az ukránok oldalán harcoló cseh állampolgár, aki az Oroszország által indított ukrajnai háborúban életét vesztette.

 "Megerősíthetem, hogy a hét végén Avgyijivka közelében meghalt egy cseh állampolgár" 

- válaszolta a hírportál kérdésére Daniel Drake, a cseh diplomácia szóvivője.

Az első cseh állampolgár a hozzáférhető információk szerint 2022-ben a Donyec-medence térségében esett el, a második önkéntes tavaly márciusban ugyanott. Két hónappal később egy orvos veszítette életét a Donyec-medencében. A fiatal orvost gránátszilánk sebesítette meg súlyosan, ezt követően ugyan a prágai Katonai Kórházba szállították, de életét már nem sikerült megmenteni, és sérüléseibe belehalt.

Cseh állampolgárok a hatályos jogszabályok szerint csak konkrét, személyre szóló államfői engedéllyel csatlakozhatnak külföldi hadseregekhez.

Eddig mintegy 160 cseh állampolgár kapott engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe. 

A védelmi tárcához beérkezett kérvények száma már meghaladja a háromszázat.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.